Rádiókabaré szereplők

    Farkasházy Tivadar
     
    Dr. Farkasházy Tivadar (Budapest, 1945. december 15) kétszeres Pulitzer-díjas magyar humorista, közgazdász, újságíró. A herendi porcelángyár felvirágoztatójának, Farkasházy Fischer Mórnak az ükunokája, Mitzger Tivadar orvosnak az unokája.
    ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
    Boncz Géza
     
    Azt mondják róla a barátai, hogy csak úgy szórta a poénjait, s adta mindenkinek, így aztán azok közkinccsé lettek, csak ő nem gazdagodott meg belőlük soha. 1974-ben tűnt fel, a Magyar Rádió I. Humorfesztiváljának harmadik helyezettjeként, és ettől kezdve a Rádiókabaré rendszeres szereplője, írója haláláig. Az abszurd, asszociatív humor hazai megteremtője és virtuóz művelője. Szójátékai, szótömörítései pillanatok alatt elterjedtek széles körben, afféle városi folklór jelleget öltve. Humorának ősereje, és kifogyhatatlan forrása találkozott a II. Humorfesztiválon nyertes Markos-Nádas duó komédiázó kedvével, és a magyar kabaré újkori históriájának egy fejezetét jelentő korszakot nyitnak, amikor 1982-ben megalakul a Markos-Nádas-Boncz trió. Innentől kezdve majd húsz éven át ők hárman, és a hozzájuk kapcsolódó kollégák jelentik a hazai kabaré felső fokát, a népszerűség terén.
    ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
    Markos György
     
    1946. július 22-én született Budapesten, édesapja Alfonzó, a híres színész, komikus és parodista, anyja Weisz Anna volt. Miután leérettségizett, előbb a Színház- és Filmművészeti Főiskolára járt, majd pedig az ELTE BTK-n diplomázott.
    ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
    Nádas György
     
    Tanulmányait a Kodály Zoltán Ének Zenei Általános Iskolában, az esztergomi Temesvári Pelbárt Ferences Gimnáziumban és a Színház- és Filmművészeti Főiskolán végezte. Első nyilvános fellépése a Rádió kabarészínházában volt 1965 szilveszterén, ahol édesapja dalát adta elő három és fél évesen: Ilyen az élet Dédikém címmel. Az ország közönsége akkor ismerhette meg, amikor 1982-ben a második Humorfesztiválon Markos Györggyel átütő erejű párost hoztak létre
    ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
    Nádas György
     
    Nádas György 1962-ben született Budapesten. Húsz évesen Markos Györggyel megnyerték a Humorfesztivált, amely után szinte azonnal szerződést kaptak a Mikroszkóp Színpadtól. A duóhoz hamarosan csatlakozott Boncz Géza.
    ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
    Maksa Zoltán
     
    Maksa Zoltán az 1982-es Humorfesztiválon tűnt fel, az igazi ismertséget pedig a kilenc évvel későbbi Maksa Híradóval szerezte meg. A népszerű humorista a rádióban is szórakoztatja rajongóit, hobbija pedig a zene.
    ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
    Nacsa Olivér
     
    Nacsa Olivér 1979. augusztus 5.-én született, Budapesten. Eredetileg sportriporternek készült, a Bródy Imre Gimnázium művészeti osztályán végzett. 1995-ben, egy házi bulin ismerte meg Bagi Ivánt, akivel azóta folyamatosan együtt dolgozik. Eleinte csak az iskolai ki mit tud? és egyéb rendezvényeken, barátaik társaságában léptek fel.1996-ban jelentkeztek a Magyar Rádióba, a Rádiókabaré című műsorba.
    ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
    Alfonsó, Markos József Színész
     
    Édesapja baromfi kereskedésében dolgozik iskolái mellett. Az állandó fizikai munka, testileg fejlett, erős gyerekké neveli. Kereskedelmi iskolába jár, amikor tanárával konfliktusba keveredik, az iskolából mennie kell, autószerelő inasként helyezkedik el, a Róka és Társa cégnél, Budapesten, a Millenáris-pálya egyik versenyzőjénél. 1930-ban artistának áll. A csillaghegyi strandon találkozik egy artistával, aki néhány hónapos kiképzés után, alkalmazza egy ugró számban, a népligeti cirkuszban. Családja másképp gondolja, és tisztes foglalkozás kiválasztására, édesapja külföldre küldi, egy ismerőséhez Strassbourg-ba, de Ő tovább áll és Párizsban lesz autószerelő a Renault cégnél, nyolc hónapon át, majd hazatér.
    ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Rádiókabaré 2017 - A Stefániáról 1.rész - 2017.02.04. Rádiókabaré 2017 - A Stefániáról 2.rész - 2017.02.11. Rádiókabaré - BÚÉK 2017
336
Untitled Document